Az emberek számára különféle technikai eszközök kellenek, hogy az UV fény valamennyire láthatóvá váljon számukra (pl. bankjegyek biztonsági vizsgálata), viszont a madarak (és még néhány hüllő és halfaj, továbbá számos rovar) számára ez a mindennapi gyakorlat, csupán szükségük van hozzá a természetes fény UV-A tartományára. Számos madárfaj tollazata fluoreszcens színanyagokat is tartalmaz.Ez (számunkra) meglehetősen szokatlan színmintázatot eredményez, ami fontos szerepet játszik az életük számos területén. Párválasztás Az első néhány madarakat UV fényben megvizsgáló kutatások után a kutatók elgondolkodtak: „Talán a korábbi eredményeik nem is jók? Hiszen a madarak párválasztásánál fontos szerepet játszó tollazat színét csak a saját (emberi) szemünk szerint értékeltük.” A kutatás fellendülését nagyon prózai okok lendítették fel: a technológia rengeteget fejlődött ezen a téren, így sokkal olcsóbb is lett a mérőeszköz, vagyis a spektrofotométer. Ezzel, ha nem is látnak úgy a kutatók, mint a madarak, de legalább pontosan meg tudják mérni, hogy mit látnak a madarak.
Ezt az esetet Rácz Sándor osztotta meg velünk biztos mindenki számára ismert Ő a Zákányszéki madárpark tulajdonosa. Köszönjük neki! A történet összefoglalása egyszerű, csak sokáig tartott. Az amazon pár nap alatt egyre bágyadtabb és étvágytalanabb lett, egy nap már nem nyúlt az eleséghez. A röntgen és az ultrahang is fém tárgyakat mutatott a begyben. A mája már zsugorodott. Legalább két hétig begyszondával etettük, amibe lágyeleség, máriatövis olaj, szitált kőőrlemény és antibiotikum volt. Időközben el kezdte eszegetni az almát és a csumizt, majd folyamatosan a többi eleséget is. Az máriatövis olajnak,majd a folyamatosan emelt dózisban adott magnak két hatása is volt. Sikerült kimozdítani a fémgolyókat, amik végül is távoztak, illetve a máj az egy hónapos kontrollon már normális méretű és homogenitású volt. Azóta etetem folyamatosan minden madárral a máriatövis magot.
A világítás a lakásban tartott madarak számára nagyon fontos. A fényforrás intenzitása (erőssége) és a világítás időtartama befolyásolja a madarak viselkedését, szaporodási és tojásrakási hajlandóságát. Az sem mindegy, hogy mivel világítunk. Az emberi szem a fényt a 400 és 750 nanométer hullámhossz tartományban látja. Ezt nevezzük “látható fénynek”. A madarak azonban az alacsonyabb tartomány egy részét is érzékelik, ez az UV (ultraviola vagy más néven ibolyántúli sugárzás. Ez többek között annak is köszönhető, hogy az emberrel ellentétben nem három színt (trikromatikus), hanem négyet különböztetnek meg (tetrakromatikus). Ráadásul a galambok és néhány más madárfaj még ennél is többre képes, ők öt színt különböztetnek meg (ezt hívjuk pentakromatikus látásnak). Tehát a madarak teljesen másképp érzékelik a környező világot mint mi emberek.
Papagájvilág AlapítványKedves Papagájtartók!
Az utóbbi időben igen megszaporodtak a nemes papagáj tulajdonosok segítségkérő levelei, akik mindannyian különböző életkorban lévő papagájaik tolltépéséről, önpusztító, vagy az ember ellen irányuló agresszív viselkedéséről, kitartó és kényszeres kiabálásáról számolnak be, köztük olyanok is, akik ezeket a papagájokat párban tartják. Szeretnénk tájékoztatásul közölni, hogy bár a papagájokat valóban és minimum párban szükséges tartani, hiszen ez egy alapvető és lényeges szempont az Ő jólétüket illetően, sőt a papagájfajok többsége jellemzően hűséges is a párjához és kitart választottja mellett, azonban a nemesek egyfajta kakukktojásként tekinthetők, A Nemes hímek úgy 19-20 hónapos kora körül éli meg az első hormonális ciklusát. A fiatal madarak, akik kolóniában élnek, elkezdenek kakaskodni. A szemük erősen zoomol, fel-fel csapják a szárnyaikat, hogy az alatta lévő piros folttal elijesszék az "ellenfeleket", hangosan "csattognak", hívják, várják hogy a csapatból ki akar megverekedni velük. Ez a viselkedés arra irányul, hogy a későbbiekben, amikor már a tojó kegyeiért megy a harc, fel tudják venni a kesztyűt az ellenfelektől. Be kell bizonyítsa a tojónak, hogy képes megvédeni a területet, a fészket és magát a tojót. A tesztoszteron szint az egekbe szökik ez alatt az időszak alatt. Büntetéssel, agresszióval ilyenkor nem érünk el náluk semmit, hiszen ezek a dolgok ösztönösek. Dícsérettel, kedves-halk beszéddel szépen le lehet nyugtatni őket. Ami pedig a legfontosabb, igaziból ilyenkor sem csíp meg soha úgy, hogy vér fojjon, inkább csak erősebben fog a kezemre, amit viszont simán le lehet állítani, ha fiatalabb korában eleget foglalkoztak vele és tudja mit jelent a tiltó szó. Nagyon jó módszer ilyenkor, hogy egy megnedvesített, vizes kis törölközőt vagy mosdókesztyűt és ő azt húzza, rázza, tépdesi, levezeti az agresszióját rajta. (Nem én találtam ki, nálam okosabbtól tanultam :-D ) Sámsonomnál ez az időszak szeptember vége felé kezdődött, most december van, de már koránt sem olyan agresszív, mint az elején volt. Onnan is észre veszem, hogy szívesen felmászik a nyakamba és hozzá simul az arcomhoz, nyakamhoz, hagyja magát simogatni és újra imádja a csőre hegyét a számhoz dugni. Ezeket csak azért írom le, mert tény, hogy a hormonális időszakban kissé nehezebb velük (és nem csak velük, szerintem minden nagy papagájjal) de ezt bőven kárpótolja az a hihetetlen szeretet, ahogyan a gazdájával viselkedik.
Az írás forrása: https://www.facebook.com/groups/164... A nemes tojók hormonális viselkedése Szemelvények a Land Of Vos fórum archívumából Előszóként szeretném elmondani, hogy ugyan nincsen nemes papagáj tojóm, mert féltem az időnkénti agresszívnek tűnő és kiszámíthatatlan viselkedésüktől, de mégis mindig nagyon izgatott, hogy miért is ilyenek ezek a gyönyörű piros madarak. Nagyon sokfelé olvastam már a nemesekről, de igazán ez a poszt fogott meg, úgy érzem logikus és természetes magyarázatot ad a viselkedésükre. Nemes tojóm ugyan valószínűleg sosem lesz (bár soha ne mondd, hogy soha) a két hímem együtt él békében, mégis arra gondoltam, hátha ennek a fordításnak a nyomán azok is megértik madaruk természetét, a miérteket, akik tojót tartanak és néha értetlenül állnak a viselkedése előtt. Ajánlom tehát ezt a kis cikket azoknak a hobbista madártartóknak, akik nemes tojó tulajdonosok! /A fordító megjegyzése/ A nemes papagájok étrendje nagyon különbözik a többi papagájétól. Hosszabb az emésztőrendszerük, mint a többi papagájé és rosszat tehetünk a pellet vagy mag etetésével.A pelletet fogyasztó papagájoknál gyakran előfordul vitamin túladagolás aminek eredményeképpen tolltépés, láb és szárny rángás, kiabálás és agresszió léphet fel, mivel egyes nemesek érzékenyebbek lehetnek erre az etetésre. Ajánlatos a nemesek étrendjét úgy felépíteni, hogy abban 80 % természetes étrend és 20 % mag-pellet legyen. Néhányan igen rossz evők, csak azt eszik meg a tálból, amit nagyon szeretnek, ilyenkor meg lehet próbálni előtte enni az ételből, hiszen ha látják, hogy mi is azt fogyasszuk akkor szívesebben megkóstolják. A kevésbé kedvelt ételeket lereszelhetjük, így keverjük bele a kedveltekbe és mivel a reszelt élelmiszerek hozzátapadnak a többihez, így abból is fogyaszt a madár, megszokja és megkedveli. Az „egyke” madár magányos madár
Mi emberek, lassan de biztosan kikeveredünk a madártartás kezdetét jellemző sötét középkorból. Nem is olyan nagyon régen a madártartást illetően még az volt az általánosan elfogadott szemlélet, hogy a papagájt kis ketrecben, vagy egy ülőfához láncolva kell tartani, valamint kizárólag magvakkal és sós keksszel táplálni. Szerencsére a legtöbb papagájtartó ezt a felvilágosulatlan korszakot messze túlszárnyalta. Manapság számos papagáj él 400 dollár (84.000 Ft) értéket meghaladó, drága játékokkal berendezett madárkalitkában és ezek a madarak kalitkáikból hosszabb időszakokra kiengedve szabadon barangolják be a lakást, valamint tudományos ismereteken alapuló, friss gyümölcsöket és zöldségeket is tartalmazó táplálékot fogyasztanak. Tehát elmondhatjuk, hogy hosszú utat tettünk meg, amire büszkék is lehetünk. Mindez azt mutatja, hogy nyitottak vagyunk a saját önzésünkön túlmutató tudatosságra illetve lelki állapotra, amely tekintettel van azoknak az élőlényeknek az érzéseire, akikkel e bolygón osztozunk. Azonban tartja magát egy szemlélet, amely miatt még mindig túl sokan, makacsul megrekedtek a madártartás ama bizonyos sötét középkorában, miszerint általános gyakorlat, hogy az emberek kedvencként csak egy madarat tartanak, amelynek eredményeként nagyon – nagyon sok „egyke madár” szenved el hosszan tartó és természetellenesen magányos életet! Általános áttekintés, hogyan is segítsük papagájainkat a vedlés ideje alatt A vedlés kezdete: Az első vedlés körülbelül 7 hónapos koruk táján kezdődik, de az alfajok között előfordulhat, hogy korábban vagy későbben kezd vedleni a madár. Ha a madarunk egészséges akkor nem kell aggódnunk a vedlési idő kezdete miatt. A nemes papagájok vedlése: Általánosságban elmondhatjuk, hogy a nemesek egész évben vedlenek. A kisebb tollak, a fejen, a nyakon és a testen korábban kihullanak, de a szárny és a farok nagy repülő tollait általában 12-18 hónapos korában kezdi cserélni. Ez után a nagy farok és szárnytollak szimmetrikusan cserélődnek hónapokig két egymást követő vedlési időszak alatt. Kivéve, ha valami miatt a madár elveszti, mert a farok és szárnytollak csak egyszer cserélődnek évente. Azt mondhatjuk, hogy a vedlés idejét, fajtáját és időszakát külső tényezők, különösen a fény befolyásolja. Általában a nemes papagáj egész évben cseréli a tollait. .Köszönjük szépen Hunyadi Katalinnak hogy közzétehettük ezt a cikket
Óvintézkedések papagájtartóknak (mire ügyeljünk, hogy kedvenceink hosszú életűek lehessenek) Élelmiszerek, melyeket tilos adni papagájnak : Avokádó (és a belőle készült guacamole), csokoládé, kakaó. alkohol, barack mag, őszibarack mag, szilva mag, aszalt szilva, rebarbara levél (a szárát ehetik), cherimoya gyümölcs (más néven puding alma) magja, a burgonya és a paradicsom növény levele és szára, a túlságosan sós burgonyás és paradicsomos ételek (pl. chpis), cukor, zsír, koffein, mesterséges színező és ízesítő szerek, tartósító szerek és más vegyszerek. Ugyanilyen veszélyesek a penészes ételek és a (sületlen) vagy nyers húsok. Minden papagáj eleségnek olyan frissnek és tisztának kell lennie, mintha csecsemőknek adnánk. |
Itt különböző óvintézkedésekről olvashattok papagájaitok körül.
Archívum
June 2017
Tartalom
All
|