Kaptunk egy kis történetet egy sérült, örökbefogadott papagájról. Köszönjük szépen.
Minden javítás nélkül tesszük közzé. Remélem, hogy mások is bátorságot merítenek a kis történeteink kapcsán és itt, üzenetben elmesélik a maguk kis történetét. Ha nem szeretné valaki a nevét adni a történetéhez, megértjük, s a nevét nem tesszük közzé. Következzen hát Molnár Ilona története: "Ő Lora az én kis kopasz bohócom! Egy hölgyé volt aki beteg lett és nem tudott már vele foglalkozni eleget ezért a madárka kiszedegette a melléről a tollait. Végső elkeseredésében odaadta 1 kedves papagáj -tenyésztő barátomnak , megbízva őt , hogy adja neki valakinek aki őt nagyon szereti! Persze ez a kedves ember azonnal rám gondolt , és ahogy megtudtam kit kapok azonnal indultunk is érte. Azóta nálunk van amikor otthon vagyok mindig rajtam lóg együtt csinálunk mindent. Megeszi a nokedlit, a leveseket, a túró-rudit kifejezetten imádja! A poharamból iszik, csak velem hajlandó enni! Este a mellkasomon alszik el mit ne mondjak imádom! Ha nem figyelek rá ledobja a poharakat az asztalról , szétrágja a tollakat , kiszedi a billentyűzet gombjait, persze gyorsan visszarakom őket , hogy eltüntessem az általa elkövetett csínyeket de van amikor fordítva sikerűl , és a függőleges vonalakból gyorsan vizszintes lesz. Most azon tűnődöm ha nem nő vissza a tolla kénytelen leszek ruhát varratni neki. Imádja ha puszilgatom és simogatom ő az én bohócom!" "Nem egy sérült madár története de, leírom, mert megkértek, s mert mint minden sztoriból, talán ebből is le lehet vonni valami tanulságot. Blue-t egy jácintkék arát, nem is tudom miért vettem meg. Önző, érzelmi okokból, az biztos. Hiszen teljesen ellene vagyok egy arának a lakásban való tartásának, hiszen ők szuper intelligens, mozgékony, nagy testű papagájok, édes kevés az amit mi a lakásban tudunk nyújtani számukra. Egy papagájos haverommal elmentünk csak "megnézni" az eladó jácintkék arát,hiszen nagyon ritkán lehet kapni ilyen madarat. Nagy meglepetésünkre egy öreg, korhadó deszkákból álló istállóban mutatta meg "büszkén" a madarait egy úgymond tenyésztő/szaporító. A szülőket nem láttuk, ők a ház pincéjébe voltak betéve, főleg mert a szomszédok igen csak reklamáltak a hangjuk miatt. Blue 4 hónaposan egy olyan kalitban kuksolt, ahol éppen csak megfordulni tudott :(( Na mondom, nem semmi! Az emberből már ez a látvány kihozza a "megmentem" reakciót, csak hogy a madár ebből a környezetből kikerüljön, hiszen nagyon kevés ember tud, vagy akar kiadni ilyen borsos árat, amit elkérnek egy ilyen madárért. Minden aggályomat félretéve kiperkáltam a pénzt és lesz, ami lesz alapon hazavittem Blue-t.
"Annyi szerencsétlen sorsú kismadárról van szó az oldalon! Most hadd írjam le, hogy: hogyan nem lettek betegek a mieink. Papagájokkal való kapcsolatunk, illetve inkább a feleségemé, érdekesen indult. Ő nálunk találkozott először nagyobb méretű papagájjal - Kiwivel a nagysándorral – akitől, amikor először meglátta, rögtön rettegett. Fixa ideája volt, hogy csíp, karmol, talán még rúg is, de hogy az én volt csajaimmal, illetve a családnak nem szimpatikus egyénekkel táplálkozik szinte biztos!!! A rettegésből lassan érdeklődés lett, abból szeretet, és abból az elhatározás, hogy nekünk is legyen madarunk. Na jó, csak előbb azért csak lakás kéne! 4 éve került hozzánk Mangó a nappapagáj, aki az egyetlen faj volt, akire azt mondtam a Drága Feleségemnek, hogy ilyet ne keressen, mert ilyet nem veszünk! Első hónapban még a szüleimet boldogította, és nagyon hamar kiderült, hogy a fajról szóló híresztelés vagy alaptalan, vagy Ő nem olvasta, szóval nem hangos. Kicsit megnyugodva hoztuk a panelbe! Gyorsan kiderül, hogy nagyon ragaszkodó, és hihetetlenül okos madárral van dolgunk. A bénázásainkat nagyon jól viselte, abszolút nem csíp, elég sok „trükköt” tud már, úgy, hogy sose volt cél az, hogy megtanulja, inkább csak az Ő és saját szórakoztatásunkra csináltatjuk. Aztán tavaly tavasszal beütött a krakk!!!
Köszönjük Editnek, hogy megosztotta a történetüket!
"Muki feketesapkás papagájomat 2009-ben vásároltam. Kézzel nevelt papagájt szerettem volna. Ekkor még azt hittem így egyszerűbb lesz a közös élet, tréningezem majd és igazi családtag lehet, hiszen remélhetőleg 30 évig fog velünk élni! A kalitka, amit a tenyésztő ajánlott neki, 68 cm magas, 40 cm mély, 54 cm széles, ez elég lesz számára napi röptetés mellett. Kérdésemre, hogy tarthatom-e egyedül a madarat, azt a választ kaptam, hogy igen, rendszeres foglalkozás mellett. Azonban elég hamar rájöttem, hogy ez a kalitka nagyon kicsi lesz, ezért vettem egy ún. nagykalitkát, ezzel azt gondoltam, boldoggá tettem a kis sapist. Minden nap reggel és este egy-egy órát foglalkoztam vele, reptettem a szobában, tréningeztünk. Elég hamar megtanult hangot utánozni, nagyon szeretett minket. Azonban 2 és fél éves kora körül viselkedési problémák jelentkeztek…. Páromat többször nagyon agresszíven megtámadta és meg is csípte. Elkezdett sokat kiabálni, követelte, hogy foglalkozzunk vele! De a támadásai miatt már csak akkor tudtam kiengedni, ha párom elment itthonról, vagy egy másik helyiségben tartózkodott. Észrevettük, hogy a férfiakat megtámadja, a nőket nem. Még ekkor sem gondoltunk arra, hogy fajtársat vegyünk mellé, mert attól féltünk nem fogadja el és akkor két nagy kalitka nem fog elférni és a hangzavar is sokkal nagyobb lesz. Sziasztok . Ma egy papagájtartó osztotta meg velünk szomorú történetét. Olvassátok el és legyen tanulság mindenkinek. Köszönjük hogy megoszthattuk Sziasztok. Szeretnék megosztani veletek egy szomorú történetet, hogy tanulságos legyen mindenkinek. Ha a madárnak valami baja van, ne a neten kutakodjatok, ne itt irkáljatok. Minden perc számíthat. Ha baj van, orvos kell, nem jó tanács. Méghozzá olyan aki ért a madarakhoz. Nem szabad időt s pénzt sajnálni, egyből vinni kell orvoshoz. Nem egészen egy éve került hozzánk a kis Nimfánk Pepi. Szülők nevelték,de kezes volt. Volt párja is, habár a férjemért bolondult a kis drága. Sokszor vicceltünk,hogy kis bolond, mert repülésnél eltévesztette a leszállást, sokszor a függönyön landolt stb. Csütörtökön lógatni kezdte a szárnyát. Elvittük állatorvoshoz. Azt mondta nincs törés,csak max megüthette. Hazahoztuk. Pénteken munkából hazaérve láttuk,csak gubbasztott, s híg széklet mindenhol. Visszavittük az orvoshoz. Antibiotikumot kapott. Szombatra rosszabbul lett. Leesett a rúdról, csőrével kapaszkodott. Ekkor kezdtünk el olyan orvost keresni, aki madarakra specializálódott. Hétvége! Sehol nem vették fel a telefont. Éjszaka a nappaliban virrasztottunk mellette. Evett, ivott, de nem bírt felállni. Ma(vasárnap reggel elértünk olyan orvost aki segítene de csak este tudna fogadni, s azt mondta az elmondottak alapján nem biztos ,hogy túléli az utat. (130km). Közben két napja a helyi állatorvossal tartottuk a kapcsolatot, de ő nem annyira ért a madarakhoz. 10-órakor a kis drága már görcsöket kapott, de láttuk hogy eszik,iszik. Mellére estt, a lábújjai keresztbe álltak. Elkezdtük magunkat okolni, hogy miért nem vittük csütörtökön egyből Pestre olyan orvoshoz,aki madarakra specializálódott. Elvittük az itteni orvoshoz, több kollégájával konzultált telefonon. Ma a rendelőjében a mi kis Pepink 11:30-kor örökre elaludt. Magunkat okoljuk, miért nem vittük rögtön Pestre csütörtökön. Senkinek nem kívánom ezt a 3-napot. Tanuljatok belőle. Ne a facebokon akarjatok gyógyulást keresni. Ne a legközelebbi orvoshoz vigyétek, mert hiába lelkiismeretes,ha nem a madarak a területe. Talán egy specialista a mi kis Pepinknek is segíthetett volna. Tanuljatok ebből az esetből. Horváthné T. Barbara Ezt azt irást azért osztjuk hogy más csoport tagok is olvashassák tanulhassanak belőle. Köszönjük szépen Csillának hogy megoszthattuk a történetét a nagy nyilvánosság elött is. Elmesélem az utobbi eleg szerencsetlen "elmenyemet" az egyik fokfoldimmel a neve Kenya. Ezt a madarat felnotkent, szulo altal neveltkent vettem. (ez azert fontos mert szerintem ez is kozre jatszott az erosebb idegzetenek hogy nem kezdte tépni a tollat). Azt tudattak velem hogy jo par labujjrol hianyzik a vegtag mert a szulok lecsipkedtek, de sajnos atlettem vagva ott hogy a madarnak az egyik laba rovidebb volt a masiknal amit persze mar nem kozoltek velem. Amint kiderult, a laba beakadt valahova, a combot kirantotta a medencejebol amikor kiakart szabadulni es ugy is fort ossze. Nem is tudom hogy kezdjem ezt az egészet. Két éve kisebb rövidebb meg szakításokkal panziózik nálam egy sárgahomlokú amazon és egy jákó papagáj. Deák madár mind a kettő. A gazdi mind oly sokan mind, be dőlt a jól ellesznek együtt szövegnek. Mára már a két madár ivaréretté cseperedett. Kisebb nagyobb konfliktusok voltak már közöttük aztán egyre durvább össze csapások következtek a két madár közt. Olyan sérülésekre gondolok mint ujj leharapás amit Dr Pazár Péter úgy vissza vart hogy az amazon teljesen tudja használni az ujjait.Vagy egy másik eset amikor a jákó nyakáról egyszerűen kitépte a tollat az amazon.
|
Itt a beküldött történeteket olvashatjátok.
Archívum
November 2018
Tartalom
All
|