Kaptunk egy levelet, minden javítás nélkül, teljes terjedelmében közzétesszük. Sziasztok.
Szeretném bemutatni nektek Gusztit és megismertetni veletek a történetét. Gusztit(akiről ugyan nem tudni hogy fiú vagy lány). Egy internetes portálon adtam fel egy hirdetést amelyben a meglévő jákóm mellé keresek társat. Egy pár napon belül jelentkezett egy úr aki szintén ezen a portálon hirdette a madarát. A hirdetésben egy 2008-as jákó papagájt kínált eladásra. Az eladás okaként külföldi munkavállalás volt feltüntetve ahová a madarat nem tudta magával vinni. A hirdetésben szereplő képeken egy látszólag egészséges papagáj volt aki az eladó elmondása szerint nem szelíd. A hirdetett madárért 165e forintot kért. Válaszoltam a megkeresésre és elmondtam hogy köszönöm de nekem ez az ár magas és inkább fiatal papagájt keresek (ami a hirdetésemben szerepelt is). Pár nap múlva ismét megkeresett az úr hogy csakis nekem eladná a madarat 140e forintért. De én erre is az első megkereséshez hasonlóan válaszoltam. Aztán egy hét elteltével újra írt hogy mivel neki utaznia kell nekem adja a papagájt 110e forintért. Másfél hétig gondoltam mit csináljak megvegyem vagy sem. Aztán 2016.11.04.-én a megvásárlása mellett döntöttem. Az úrral egy benzinkút parkolójában találkoztunk. Az eladó egy papír dobozban hozta az "árut". A dobozt résnyire kinyitotta amelynek alján egy rémült ám látszólag egészségesnek tűnő madárka kiabált.(hozzá teszem csak felülről láttunk és este 18:30kor félhomályban) Nagyon megsajnáltam a kis pipit olyan kis sebezhető volt és olyan rémült. Átadtuk a pénzt ami kölcsönös megegyezés után 100e forint volt. Aztán haza indultunk. Amint hazajöttünk beengedtem a papagájt a kalitba ami már előkészítve várta lakóját. És akkor döbbentem rá hogy mit is kaptunk az egészségesnek hírdetett madár helyett. Az ülőrúdról egy rémült tolltépett madár figyelt ránk ijedten akinek nem egy lábújja és körme hiányzott. Szörnyen éreztem magam, becsapottnak,megkárosítottnak. De ami a leginkább a fejembe járt az hogy te jó ég mennyi szenvedésen ment már keresztül ez a szerencsétlen kis lény. Azóta próbáltam beszélni az eladóval aki a telefonszámomat letiltotta és elmondása szerint külföldre utazott. Gondoltam hátha jobb belátásra bírhatom, hogy legalább az ezt követően felmerülő orvosi vizsgálatokra illetve az esetleges kezelésekre tekintettel a vételár egy részét(amit ebben az esetben irreálisnak tartok) adja vissza. De sajnos az ilyen embereknek nem számít a madár sorsa csak a pénz lebeg a szeme előtt. Időközben segítséget kértem két papagájos körökben jártas személytől akik készségesen a segítségemre voltak és tanácsokkal láttak el. Szeretném ezúttal is megköszönni nekik. Bár időközben történt egy kis félreértés amit itt most nem részleteznék, bár nem titok( és ha ez segít a helyzetet tisztázni ide is szívesen leírom). Remélem a jövőben is számíthatok a segítségükre és a tanácsosokat. Addig is szeretném ha ezzel a történettel segíthetünk hogy mások ne kerüljenek ilyen helyzetbe. Bár az igazat megvallva én ezt így utólag már nem bánom mert most már Guszti végre egy szerető családba került és élete végéig ott is marad. Annak meg kifejezetten örülök hogy ez a család a mi családunkban lett. Mellékelve elküldöm a hirdetésben szereplő képet illetve a valós állapot is. Igyekszem beszámolni mindenről ami vele történik és megpróbálok a hozzászólásokra időben és érdemben válaszolni. |
Itt a beküldött történeteket olvashatjátok.
Archívum
November 2018
Tartalom
All
|